Most egy kicsit szó is lesz a színházról meg nem is. Ezalkalommal arról írnék mi az irodalom, a művészet lényege. Mert van. Bárki bármit is mond, igen van értelme.

A legutóbbi magyar órán egy érdekes beszélgetést ejtettünk meg. Elolvastuk Kosztolányi és Márai Halotti beszéd című versét, melyet a már nyelvtan órán tanult nyelvemlékünk hatására írtak meg. Nekem mindkettő nagyon tetszett, különösképp a Kosztolányi-féle, mert a mondanivalója teljes mértékben aktuálisnak tekinthető bármely kort vesszük figyelembe. Egy halott ismerőse emlékére írta, de mégsem a halálról, az elmúlásról szólt, sokkal inkább az élet gyönyörűségéről és egy ember pótolhatatlanságáról. Mert egy emberből csak egy van. Mindenki egyéniség és ettől vagyunk különlegesek.

Ezek után - már nem is tudom, hogy hogyan - témát váltottunk és a tanárnő elmondta, hogy az irodalomnak mi is lenne a lényege, miért is érdemes tanulni. Egy versnél nem az elemzés a fontos, nem az, hogy megfejtsük az alkotó mit is akart ezzel elmondani, hanem az, hogy számunkra, az egyén számára mit ad. Mert egy mű - legyen az könyv, vers, színdarab, film, bármely más képzőművészeti alkotás - mindenkinek üzen valamit. Mindenki számára mást és mást. Meg kell benne tanálni azt, ami elgondolkoztat, ami úgy érzed igaz rád.

Én épp ezért szeretek verseket olvasni. Könyveket is szoktam de azokat inkább nyáron ... de leginkább azokat olvasom el, ami igazán érdekel. Rengeteg kedvenc versem van (pl. Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú, Kosztolányi: Halotti beszéd, Radnóti: Nem tudhatom, József Attila: Thomas Mann üdvözlése, ...), és biztos vagyok benne nektek is van olyan költemény, ami tetszik. Én mindig megkeresem benne azt a gondolatot, ami számomra fontos. Nem is inkább fontos, hanem inkább közel áll hozzám, az én értékrendemhez, az én világomhoz. Szeretek elmélyülni a gondolataimban. Ha megnézek egy színházi előadást, ha elolvasok egy könyvet, egy verset vagy látok egy filmet képes vagyok azon órákig merengeni. Ezért szeretek megnézni egy színházi darabot többször, lehetőleg más-más szereposztással. Lehet sokan ezt elítélik, mert minek, de ez nem igaz. Minden színész másképp játsza el a szerepét, mindenki másképp látja az adott karaktert. Ezért teljesen más előadást láthatunk. És nem, nem unom meg. Mindig felfedezek benne valamit, amit eddig nem vettem észre, Higgyétek el, hogy érdekes lehet számotokra is ha valaminek több változatát is megnézitek, mert újabb és újabb élményekkel gazdagodhatsz és van összehasonlítási alapod.

Hát igazából csak ezt a gondolatot szerettem volna megosztani veletek. Ne féljetek az újtól és az irodalomtól! Nem bánt az és ha megtalálod a hozzád közel álló részleteit, akkor az károdra nem válik ... sőt több leszel tőle.

Az idei Broadway fesztiválon több kellemes meglepetés is ért. Örültem, hogy a fiatalok (többek közt Kocsis Dénes, Simon Bogi, Kádár Szabi, Angler Balázs ...) évről évre egyre több blokkban is megmutathatja tehetségét.

A szokásos Bogi-Balázs duettek mellett most Angler Balázs egy számára eddig "ismeretlen" műfajban, egy igazi bonviván oldalán állva is megcsillogtathatta tehetségét. Homonnay Zsolttal elénekelhette a Csókos asszonyból a Mi muzsikus lelkek című dalt. Mit is mondjak. Tudtam, hogy jó, de azt nem gondoltam, hogy ilyen jól áll neki ez a szerepkör. Hihetetlen jó volt. Illik gyönyörű, jellegzetes mély hangjához.

Aztán a másik nagy meglepetést Kocsis Dénes okozta, aki Boncsér Gergellyel előadta a Hej cigány című örökzöld operett nótát a Marica grófnőből. Soha se gondoltam volna, hogy ilyen mély hangszínnel is tud énekelni. Ha nem tudtam volna, hogy ő áll a színpadon, azt hittem volna a színház valamelyik bonvivánja énekel. Nagyon tetszett, a tánca pedig nagyon vicces volt. A megszokott Déneses bolondozás természetesen nem maradhatott el, az így volt kerek.

Legvégére Kádár Szabit hagytam, akiről tudtam, hogy remek színész, remek énekes és kiválóan helyt áll a musicalek világába, de azt nem mertem volna kijelenteni látatlanba, hogy a "jó öreg" táncos-komikusok nyomába érhet. Szendy Szilvivel énekelt egy duettet, még pedig a Lili bárónő Adj egy csókos szaporán tubicám című dalát. Nagyon vicces volt és táncilag, hangilag is rendben volt minden. Ekkor jöttem rá, nem kell őket félteni, nekik minden sikerül, mert nem adja fel. Nem hibába kapta meg Feri szerepét a Viktóriába.

Úgy gondolom ez a három fiú rendkívül tehetséges és megérdemlik, hogy egyre több nagyobb szerepet kapnak. Mindhárman más karakterek, más jellemek. Dénes inkább a drámai hős, Balázs a drámai és a komikus oldalon is egyformán megállja helyét, Szabi viszont inkább a komikus vonalat képviseli. De természetesen ez még változhat, hisz nem egy oylan példát láttunk, hogy egy színész szerepköre bővül. Kíváncsian várom a fiúk milyen új feladatokat kapnak, mindenesetre én ha tehetem megnézem őket, mert úgy gondolom nagy jövő áll előttük.

Tegnap voltam Viktóriát nézni az Operettszínházba. Fantasztikus élmény volt, mindenkinek ajánlom. Látányos, vicces elgondolkodtató. Nem egy szokványos operett. Ez más. Egy igazi kuriózum. Ábrahám Pál egy csodát alkotott. 

A beszámolóm a szokásos helyen megtaláljátok. Kicsit hosszúra sikerült, de ez van. Rövidebbet nem bírtam írni. (:

Az biztos, ez a megszokott Polyák Lilla-hangzáshoz képest valami más. Valami újdonság. Sokan félnek a változástól. De nem kell. Dancs Annamari is próbálkozott tavaly hasonló stílusban, neki nem sikerült. Bízzunk benne Lillának sikerül. Fantasztikus színésznő, fantasztikus hagi adottságokkal. Úgy gondolom, ő megállná a helyét az Eurovíziós dalfesztivál színpadán és méltón képviselné hazánkat. Biztos vagyok benne nagy sikereket érne el. Én neki drukkolok. Hajrá Lilla!

Nem szeretem a hasnoló dalokat. DE én elsősorban a tömeggyártású külföldi diszkó-slágerekere gondolok. A fiatalok napjainkban elfelejtették értékelni a szépet, a jót. Nekik ezek számítanak szímvonalasnak. Úgy gondolom, bárki bármilyen stílusban érzi jól magát, meg kell találni azt az előadót, aki képes az elvárásokat teljesíteni az adott műfaj keretein belül. Sok olyan számot hallottam már, ami jó lenne, ha az azt előadó énekes tudna énekelni. Apró elvárások ...

Ebben a dalban úgy érzem minden megvan, ami a kinti sikerek eléréséhez szükséges: remek előadó, fülbemászó dallam, egy jó hangulatot varázsló dal.

Éppen Babitsról tanulok. Babits egész életében a soha-meg-nem-elégedést tartotta szem előtt. Úgy gondolta az ember nem elégedhet meg soha azzal amilye van, ha annál többre is képes. Ez a dal is részben erről szól. "Kell valami más, valami mindent elsodró áramlás." Lehet sokszor a mély értelmet találom meg elsősorban a sorok között olvasva, lehet a dal megírásakor a szerző nem is erre gondolt, lehet ez az irodalomba való elmélyülésem eredménye. Minden lehetséges. De szerintem az a legfontosabb egy dalnál is (épp mint egy versnél -  csak, hogy az irodalomnál maradjak kicsit), hogy számodra mit jelent. Neked mit üzen. És ha megtalálod benne magadat, ha megtalálod benne azt a mondanivalót, ami téged előbbre visz, akkor már gazdagodtál valamivel.

Úg érzem így a végefelé már eltértem a tárgytól, attól a gondolattól, amit igazából meg szerettem volna veletek osztani ... de nem bánom. Bízom benne, hogy vmit adtam nektek ezzel én is. Talán felvetettem olyan dolgokat, melyeken elgondolkoztok kicsit. 

Mostanában nagyon rámjött a Miss Saigon láz. Már láttam kétszer, mindkét alkalommal szuper szereposztással, de mégis újra és újra meg szeretném nézni. Ez egy olyan darab, ami számomra megunhatatlan és örök.

Bárki bármit is mond ez a musical olyan érzelmeket vált ki az emberből, olyan katarktikus élményt okoz, ami szavakkal leírhatatlan. Elgondolkodtat, az ember olyan dolgokban merül el, amiről egyébként eszébe se jutott volna gondolkodni. Pedig kell. Kell, hogy az ember lássa más kultúrák életét, más országok mindennapjait, azt, hogy egy két hatalom közti háború milyen pusztításokra képes, milyen károkat okoz a civil lakosságban is.

A darab második felvonásának elején egy vetítést láthatnak a nézők a vietnámi háború jellegzetességeiről. Nagyobb pusztítást okozott Vietnámnak, ennek a kicsike országnak a háború, mint a világnak a II. világháború. A sok sugárzás miatt rengeteg újszülött született rendellenességekkel. Az félig árván maradt bui-doi gyerekek életét a helyi lakosok tönkretették, hisz az ő szemükben ezek az "élő szemetek" nem illettek be a társadalomba, ezért kirekesztették, semmibe vették. Pedig ezek a gyermekek semmiről sem tehettek. Az amerika katonák sorra erőszakolták meg a vietnámi nőket, akik ilyen gyerekeknek adtak életet.

Ez a darab felhívja a figyelmet arra, hogy becsüljük meg azt, amink van és próbáljunk meg örülni annak, hogy mi nem olyan borzammakkal teli világban élünk. Itt sem minden fenékig tejfel, de az itteni állapotok közel sem hasonlíthatók össze az ázsiai helyzettel. 

A musical főhőse, Kim a fiatal, vietnámi lány mindenki előtt példát állíthat. Az a szeretet és a hit (ami vezette őt az útján) emeli ki őt társai közül. Példátlan kitartása és gyermeke tartotta életben. A sok viszontagság ellenére is tűrte az élet megpróbáltatásait. Személyiségének fejlődése rendkívüli, érdekes, hogy az élet, a körülmények mi mindenre képesek. Egy naiv és félénk lányból érett nővé, egy felelősségteljes anyává válik a történt folyamán, aki képes mindenét feláldozni gyermekéért, még ölni is képes. A fent beágyazott videó pont ezt az imént említett momentumot mutatja meg. Thuy, Kim testvére (egyben "jegyese") magához akarja venni a lányt, de ő nem enged. Az ok pedig nem más, mint Christől, az amerikai katonától született kisfia, Tam. Thuy meg akarja ölni a gyermeket, hisz ő egy bui doi, de Kim megvédi. Hihetetlen elszántsággal és bátorsággal védelmezi gyermekét, és ez a belőle áradó határozottság eltakarja a félelmét. Hisz fél, de minden erejével Tamre összpontosít és ez a szeretet segíti őt felülemelkedni a félelmen. Míg Thuy erőszakos és agresszív, addig Kim nyugodt és magabiztos. Végül lelövi Thuyt, így kia megmenekül. Számomra ez a jelent a darab egyik legmeghatóbb, legmegrázóbb és leggyönyörűbb jelenete. Az én szememben Kim nem elítélendő, nem tudom őt elítélni azért, mert ölt, azért mert prostituáltnak állt. Mindent azért tett, hogy Tamnek boldogabb jövőt biztosítson. Életének is azért vet véget, hogy Chris biztos, hogy magával vigye őt Amerikába.

Úgy gondolom az az ember, akiből ez a darab nem vált ki semmiféle érzelmet, nem készteni gondolkodásra annak nagyon súlyso lelki hiányosságai vannak. A viglág legcsodálatosabb történetéről beszélünk. Egy igaz eseményen alapuló történetről, egy önfeláldozó anyáról, egy be nem teljesedett szerelemről, egy komoly gondokkal küzdő társadalomról, és sok-sok különböző emberről, akiknek lelki vívódásai, döntései mindenki számára tanulságosak lehetnek.