die Schöne und das Biest.2012.11.03. 12:01, Szandy

A Szépség és a Szörnyeteg szerepében most Jenes Kitty és Barkóczy Sándor, az Operettszínház két kiváló fiatal művésze. Ez a két tehetség már egy ideje a színháznál van, de vhogy mégsem hallottam róluk sokat. Tudtam, hogy vannak, de még nem volt alkalmam látni őket. Nem kaptak nagyobb szerepeket eddig, de mindig ott voltak és segítették az előadást. Tudtam, hogy Kitty már játszott Júliát és Bellet (mint ahogy az utóbbit most is teszi a német turnék alkalmával) és hogy Sándor megkapta Imre herceg szerepét és szintén látható a Németországban Szörnyetegként Kitty oldalán, de mégsem tudtam őket kategorizálni: szeretem vagy nem szeretem őket? Aztán ez az idei Broadway Fesztivállal megváltozott. Kitty megjelent a színpadon, mint egy tündér és énekelt. Olyan tisztaság és szépség áradt hangjából, hogy az szavakkal elmondhatalan. Azonnal megszerettem. Őszinte, egyszerű mégsem mindennapi jelenség. Sándor is épp hasonló benyomást tett rám, bár a szimpátiámat még nem nyerte el, de a hangja elvarázsolt. Kitty Szabó P. Szilveszterrel énekelte a Rebecca Csókkal védj duettjét, Sándor pedig Vágó Zsuzsival állt színpadra és előadták a Miss Saigon Szóló szaxofonját. Mindkét duett fantasztikus volt. Énekeltek még mást is, de nekem leginkább ezek maradtak meg, bár Sándor Haláltánca is elsöprő volt és Kitty duettje Göbölös Krisztával sem volt rossz. Nagyon remélem, hogy egyszer a magyar színpadon is láthatom őket nagyobb szerepekben, nagyon szívesen megnézném velük a Szépség és a Szörnyeteget. Az a musical nagyon közel áll a szívemhez, hiszen az számomra a legszebb Disney rajzfilm a világon.
|