ajánló.2013.04.04. 11:05, Szandy
Az elmúlt hónapban sikerült két, már rég áhított filmet megnézni. Két, ma már talán klasszikusnak számító alkotást.

Az Elfújta a szél már régóta foglalkoztatott, de valahogy sohasem tudtam rávenni magam arra, hogy megnézzem. Kérdezősködtem milyen: kaptam hideget, meleget. Így úgy voltam vele majd egyszer megnézem. Aztán nem rég elérkezett az a pillanat, mikor megtört a jég. Utánanéztem a tartalmának, meghallottam a musical változat zenéjét és rögtön beleszerettem. Úgy éreztem most jött el az idő. Meg kell néznem a filmet is. Kölcsön is kértem osztályfőnökömtől. "Végig is szenvedtem" ezt a közel 4 órás filmet. Nem azért szenvedtem, mert rossz volt, azt semmiféleképp nem mondanám, hanem mert feliratos volt és a saját szobánkba néztük, ahol kis TV van és közel kellett ülni hozzá, hogy lássuk és nagyon kényelmetlen volt. De ez lényegtelen, mert egy percig se bántam meg. Igazán elgondolkodtató és gyönyörű történet egy családról, pontosabban szólva egy lányról, aki egész életében próbálta családját eltartani, próbálta kihúzni őket a polgárháború okozta anyagi gondokból. Lehet, hogy ezt nem önszántából tette, hanem mert az általa imádott férfi kérte meg rá és érte bármire képes, de valahol akkor is tiszteletre méltó dolog, az amit ő véghezvitt. Nekem mégse az imént említett főszereplő, Scarlett volt a kedvencem, hanem sokkal inkább Mélanie, aki az imádott férfi felesége volt. Mélanie volt az, aki bájával és kedvességével mindenkit elbűvölt, aki bárkinek bármikor boldogan segített. A férfi főszereplő Rhett Butler számomra egy igazi nagy kérdés. Nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem. Valamikor emelem a kalapom előtte, mert jószívű és segítőkész ember, olykor pedig legszívesebben megfojtanám, amiért olyan agresszív és makacs. Őt még emészteni kell. A történetről és a szereplőkről többet nem is írnék, mert ezt úgy gondolom látni kell, ahhoz, hogy valaki értse. Hosszú, bonyolult és ha én kiemelek pár pontot, abból nem fog összeállni a kép. Minden esemény fontos.
Részben azért néztem meg a filmet, mert a készülő musical feldolgozásig nem tudok várni, tudni akartam mindent. Így, hogy rendelkezem némi ismerettel, véleményt tudok alkotni a darab szereposztásáról is. Mindvégig úgy hittem Vágó Zsuzsi Mélanie lesz, hisz Zsuzsi pont olyan, mint Mel, ugyanolyan bájos és kedves teremtés. Váratlanul ért a hír (ahogy őt is), hogy Zsuzsi Scarlett szerepében lesz látható. Kíváncsian várom, hisz ilyen szerepben még nem láthattuk őt. Másodszereposztásban Gubik Petra látható a színpadon főszereplőként, akit szintén kíváncsian várok, hisz azt tudom, hogy fantasztikus hangja van, utánaolvastam, hogy nem idegen számára a színház, de nem tudom milyen színész. Rhett Butler szerepében Szabó P. Szilvesztert és Szerényi Lászlót áthatjuk majd. Tökéletes választás, mindketten nagyon jó színészek és sztem illik rájuk ez a karakter. Alig várom, hogy megcsodálhassam őket. Mélanie szerepében Bíró Eszter és Simon Bogi lesz látható. Eszterre kíváncsi vagyok, még nem láttam, de sokan mondták, hogy jó, Boginak viszont nagyon nagyon örülök, ez a szerep passzol hozzá és annyira jó lesz őt végre egy nagyobb (szinte már főszerepben) szerepben látni. Nagyon szeretem Bogit, sztem szépen énekel, azt meg hogy milyen színész végre láthatjuk is. Ashleyt, azaz Mélanie férfét és Scarlett szerelmét Veréb Tamás és Karányi Peti fogja alakítani. Tomit még nem láttam, ő számomra kicsit kérdéses, de Petinek annyira örülök. Eddig még csak táncolt, de most végre színészkedik is. Neki épp annyira örülök, mint Boginak. Mammy-t a dadust Nádasi Veronika fogja játszani, Fejes Szandrával felváltva. Mindkét nőre igaz az az állítás, hogy "fehér nő afro torokkal". Biztos fantasztikusak lesznek. A forradalmár fiút Kerényi Miklós Máté és Kocsis Dénes alakítja majd, akiről nem túl sokat tudok, mármint a karakterről, mert a filmből nem emékszem rá. De Máté hangaj ehhez megfelelő, hisz olyan erővel tud énekelni, hogy simán leveri a forradalmat, leénekli majd az embereket a színpadról. (: Dénesre nem számítottam, én Angler Balázsra vagy Kádár Szabira gondoltam, de Dénes mindig meglep vmivel, sztem most is megfog és mindenki pozitívan fog benne csalódni. Remek választás, jobbat nem is kívánhattunk volna. További szerepekben látható még Janza Kata/Prescsák Zita, Szomor György/Pálfalvy Attila és Brasch Bence.

A Ghost című filmet régóta meg szerettem volna nézni. Anya mindig mondta, hogy ez a kedvenc filme, nagyon jó a történet, a szereplők, minden. Hát végre leadták a TV-ben, nem kellett a keresgéléssel, letöltéssel foglalkozni. Mit ne mondjak igaza volt! Ez a film fantasztikus. Nagyon szomorú, de ugyanakkor szórakoztató és mivel krimi lehet rajta "izgulni" is. A történetről nem mesélnék, legyen meglepetés, inkább mesélnék egy kicsit arról mi is véleményem szerint a mondanivalója, milyen hatást ért el nálam. Annyira aranyosan és jól indul a történet, és ez sajnos nagyon hamar átvált szomorúságra. Sam halála után Molly szenvedett. Borzasztó volt látni. Viszont Samen látszott, hogy nagyon szereti kedvesét, akit feleségül akart venni, és még szellemként is azon munkálkodik, hogy őt megvédje Carltól és Willietől. Sam segítségére a spiritiszta jósnő Oda Mea áll, akit kis zsarolás után sikerül rávenni, hogy beszljen Mollyval. Ő egy igazán bohókás, vicces karakter, számomra részben olyan Mrs. van Hopper alkat, de aki tudja, hogy a filmben ez a szerep Whoopi Goldbergé, akkor az sejti milyen a temperamentuma. Carl egy kétszínű csaló, akit végül utolér sorsa, ő is meghal. Meglopta barátját, és mint kiderült köze volt Sam halálához (nem mondom meg hogy), és közben, hogy célját elérje Molly-t is becsapja és kihasználja a gyász közepette. A film vége a legszebb, mikor Molly pár pillanatra újra láthatja szerelmét és végső búcsút vehet tőle. Igazán megható történet, szerintem ez színházban igazán látványos és szuper lesz. A zenéje pedig nem hétköznapi, igazi Broadway musical, ami inkább hasonlít pop zenére, mint musicalre, de pont ez benne a jó. Igazi könnyed dallamvilággal rendelkezik, de emelett mély mondanivalót hordoz magában. Szerintem ez a kettőség lesz az igazi siker kulcsa ... meg természetesen a látvány és a rendezés.
Molly és Sam szerepére szerintem nagyon jó választás volt Vágó Bernadett és Dolhai Attila. Ez igazán passzol hozzájuk, megszokott szerelmespár a színpadon és azért valljuk be ha azt nézzük hogy a filmben Patrick Swayze játsza Samat, és választani kéne az Opiból, nekem is rögtön Ati jutna eszembe. Partnernek pedig Bettinél jobbat nem is találhattak volna. (: Mellettük még Muri Enikő és Kerényi Miklós Máté látható a főszerepben. Hát elsőnek nem tetszett, de kezdem elfogadni. Én Kocsis Dénest vártam és bíztam benne, hogy mondjuk Füredi Niki lesz Molly. Nekik nagyon örültem volna. Muri Enikőt is szeretem, nagy tehetségnek tartom, de félek. Bevallom nem bízom benne eléggé. Máté pedig tudom jól, hogy mindig mindent megold és hogy lenyűgöző színész, de ő nekem kinézetre, alkatra nem illik bele. Viszont szívesen megnézném velük. is. Oda Mea Brown szerepében Szulák Andi és Peller Anna látható. Szerintem mindketten nagyon jók lesznek, illik rájuk ez a szerep. Bár szívesen megnézném mondjuk Náray Erikával vagy Nádasi Veronikával, nem bánom, hogy így alakult. A rosszfiú, Carl Bruner szerepében Mészáros Árpád Zsoltot és meglepő módon Szabó Dávidot láthatjuk. Árpival egyet értek és bár Dávid nem az a tipikus rosszfiú karakter, úgy gondolom ő is remek választás. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Még egy főbb szereplőt szeretnék kiemelni, a gyilkost. Willie Lopezt, akit Németh Attila és György Rózsa Sándor alakít majd. Őket el tudom képzelni, hasonló szerepekben talán már láthattuk is őket. Velük nem lesz gond. Továbbá látható még a sarabban: Vörös Edit/Kisfaludy Zsófia, Siménfalvy Ágota/Ullman Zsuzsa, Földes Tamás/Józsa Imre, Szabó P. Szilveszter/Brasch Bence illetve Bori Réka/Czigány Judit.
|
Szerintem nagyon jó lesz Veréb Tamás, addig is hallgasd meg ezt a dalt tőle.
https://www.youtube.com/watch?v=sC1QM4SYNjY