"Az ember a nagy pillanatokban egyedül van. Meg kell tudni osztani az örömöket és a bánatokat, de hogy ugyanaz, pont ugyanaz essen le, olyan nincs."
 

Az ember hajlamos arra, hogy a saját életét máséhoz hasonlítgassa. Mindenki általában arra vágyik, ami nem az övé, valami olyan dolgot szeretne, amit nem kaphat meg. Sokszor hagyja el a szánkat hasonló mondat "Képzeld xy a Bahamákon nyaral. De jó lenne ott lenni!" vagy "Jajj olyan szép nagy hűtőt vett a szomszéd, nekem is kell egy olyan!" - irigykedünk ha kell, ha nem, örökös meg nem elégedés jellemez minket. De ez nem jó. Mindig azt hisszük, hogy másoknak sokkal jobb, mert xy egy jól menő vállakozás feje, vagy xy az ország egyik legkeresettebb színésze. Érdemes lenne olykor elbeszélgetni azokkal az emberekkel, nagyon sok minden kiderülhet, ami után megváltozhat a korábban róla kialakított képünk. Elárulom nem mindenkinek hullott ölébe a hírnév és a siker, sokaknak kemény munka és kitartás áll a háttérben, és nem mindenkinek volt mindehhez megfelelő családi/anyagi háttere. Lehet egy embernek temérdek pénze és befolyása, bizonyos szakmák ha be is fogadják nem biztos hogy megtartják a tehetségtelen embereket. Ilyen például a színészet, a közönség egy fontos és nélkülözhetetlen befolyásoló tényező. Ha valaki nem elég szorgalmas és rátermett nem marad meg. De nem is errő szeretnék írni, most egy ismert művésznő sorsát igyekszem bemutatni, mely remek példát ad arra, hogy bármit el lehet érni bárhonnan is jön az ember, mindössze alázat, kitartás és talpraesettség szükséges.

Itt egy művésznő, a Madách Színház musicalszínésze, akiről megdöbbentő dolgokat tudhatunk meg. Gallusz Niki egy nap Szily Nóra vendége volt, akinek elmesélte gyermekkorát és bemutatta azt az utat, ami az ismertségig vitte. Nem volt neki se mindig könnyű - külföldön élt (Ausztrália, Kanada), édesapja elhagyta, nem gondoskodott róla, nagy részt magára volt utalva, egyedül kellett boldogulnia Magyarországon, pánikbeteg volt ... tehát voltak lelki bajai, mely a családi problémákra vezethetők vissza. Érettségi után mondták neki, tegyen amit jónak lát, konkrétan kiadták az útját - ami külföldön megszokott és természetes dolog. Magyarországra jött és minden vágya a Színművészeti volt. Angol akcentusa miatt több kellemetlenség érte, de nem adta fel. Egy kis lakásban élt, mindenféle munkát elvállalt, csak hogy meg tudjon élni. Majd felvették az egyetemre, mely igazán jó hatással volt rá - enyhítette pánikbetegségét, melyet idejében felismert és segítséggel gyógyszerek nélkül kezelni tudott. Rengeteg megpróbáltatás érte, de volt elég bátorsága és kitartása túllépni rajtuk és elérni a céljait. Megteremtette magának azt a közeget, amiben jól érzi magát, megpróbált felülkerekedni a múlton és a színháznak szentelni az életét. Számára ez a legjobb "terápia" lelki gondok ellen.

Úgy gondolom Niki élete mindenki számára erőt adhat. Ez a kis beszélgetés megmutatja (érdemes megnézni ha ismered Nikit, ha nem), hogy igenis sikerülhet, csak igazán akarni kell. Nem arra kell várni, hogy megtaláljanak a lehetőségek, kutatni kell, hisz a fény mindig ott van az alagút végén.