A Nyugat nagy nemzetének tagjai közül Tóth Árpád életműve a legegységesebb. A súlyos tüdőbetegség és a nyomor határát súroló szegénység rabságában élt, s ez rányomta bélyegét csaknem egész lírájára.

Művészetére az impresszionizmus hatott leginkább. Versei rendkívül gazdagok különböző költői képekben, hasonlatokban, jelzőkben. Babits Mihály szerint lírája "egységes, töretlen, az első pillanattól kész, az utolsó percig változatlan."

A költő egyetlen boldogságát a felesége jelentette számára. Az élet nem volt hozzá túl kegyes, de hitvese mindvégig kitartott mellette, segítette őt, és szerette. Gyönyörű szerelem volt az övéké, melyet Nyáry Krisztián le is írt Így szerettek ők című könyvében. "Történetükben nem volt semmi különleges, meglepő vagy kalandos, hacsak az nem, hogy tizenhat évig éltek együtt kétely nélküli, mély szerelemben, az utolsó pillanatig boldogan. Pedig mindketten tudták, hogy Pádi (Tóth Árpád) halálos beteg, élete tüdőbaja szakszerű kezelésével is legfeljebb meghosszabbítható." Költséges gyógykezeléseit Hatvany Lajos finanszírozta, amiért nagyon hálás volt neki, majd újabb szivességet kért tőle: el akarta venni Annát, de nem volt pénze az esküvőre. Hatvany először elutasította, de Tóth Árpád nem adta fel, hisz "nem tudott mást adni Annának, mint hogy a hátralévő kiszámíthatatlanul kevés időt házaspárként élik le egymással." Másodszorra sikerrel járt.

Az életörömöt, a melegséget, a szépséget Tóth Árpád lírájában csak a szerelmes versek képviselik. A hitvesi költészet egyik legszebb darabja a magyar irodalomban az Esti sugárkoszorú.

Nekem személyszerint ez a kedvenc versem. Tóth Árpád hihetetlen módon képes soraival hatni az emberi érzékekre. Egyszerű, hétköznapi képeket használ, melyek segítségével látomásszerűen festi le a legszebb érzést, a szerelmet. Akárhányszor olvasom a hideg ráz a gyönyörűségtől, egy furcsa érzés járja át a testem. Megmagyarázhatatlan, de csodálatos. Kevés vers gyakorol rám ilyen hatást.

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

A vers egy alkonyati futó pillanat impresszionista megragadásával indul. A fény lassú eltűnésében elmosódnak a tárgyak körvonalai, lebegővé válik a világ. Majd a fény megfogyatkozásában holtestként elzuhanó árnyak teszik egy pillanatra komorrá, lidércessé a hangulatot. A menekülő fény csak egy kedves hajának "sötét lombját" fonja körül esti sugárkoszorúval. Ekkor kezdődik meg a varázslat: a kezdeti látvány látomássá alakul át. A túlvilági fénykoszorút illáttá s csenddé szűri át a dolgok "esti lélekvándorlása", a színek elszürkülése, a tárgyak láthatatlanná válása. Aztán a kép, szín, minden eltűnik, s kitör a vallomás: "És jó volt élni, mint ahogy soha." Az elragadott boldogság önkéntelen megnyilatkozása ez, s aki ezt a boldogságot adta, már nem is földi lény, hanem túlvilági lélek. A szerelem valami léten túli létbe, testetlen égi érzésbe váltott át. Az igézett mámoros pillanata az időtlenbe lendül ("percek mentek, ezredévek jöttek"). "Egyszerre csak megfogtad a kezem" - erre az érintésre a földöntúli rajongás kiegészül a legszebb földi érzéssel, két ember szerelmi boldogságával. A verset a leghétköznapibb, itt mégis ünnepélyesnek ható vallomás zárja: "mennyire szeretlek!".

Számomra az utolsó versszak a kedvenc, annyira szépen fogalmazta meg az érzéseit, azt, hogy mennyire szerette feleségét. Szinte látom magam előtt a jelenetet. Megfogalmazhatatlan az érzés, ami átjár az olvasása közben. Tóth Árpád úgy gondolom kimagaslót alkotott, ezt további versei is bizonyítják.

Babits Mihály szerint "Az ő költészetét nemcsak utólagosan színezi a tragikus végzet. A fiatal halál beivódott életébe, gondolataiba, rímeibe. A betegség kiemelte őt profán világunkból, megóvta a harcoktól és tévedésektől." Ezért tudott megmaradni "tiszta költőnek" és "makulátlan művésznek".